Új néven jön a Volkswagen Tiguan hétüléses változata
Ó-ó, ez Tayron, a nagys...zerű hét üléses SUV!
A Volkswagen ezúttal is tervez hétüléses változatot a Tiguanból, de ezúttal nem Tiguan Allspace lesz a nyújtott változat neve, hanem önálló modellként érkezik a piacra. Már a Tiguan előző generációjából is készített hétüléses változatot a Volkswagen. A Tiguan Allspace tengelytávját 11 centivel nyújtották meg, ezzel a karosszériája összesen 22 cm-rel lett hosszabb. A nemrég be-vezetett új Tiguannak is lesz majd hétüléses változata, de az már önálló modellként érkezik.
A Volkswagen most hivatalosan is bejelentette, amit sejteni lehetett, hogy Tayron lesz az új Tiguan hétüléses testvérének neve.
A receptje nem változik, a Tayron is a Tiguan műszaki alapjára építkezik és a dizájnja sem sokban tér majd el tőle, csak a tengely-távja és a hossza lesz nagyobb, hogy teljes értékű hétüléses szabadidő-autó legyen belőle.
A Volkswagen nálunk ismert szabadidő-autóinak érdekes keveréke volt az előző Tayron, amit Kínában árultak Nem teljesen is-meretlen a neve, hiszen a Volkswagen már évek óta használja a Tayron típusjelzést, csak éppen Kínában. Az első Tayron még 2018-ban jelent meg, és már akkor is a Tiguan rokona volt, még kupéformájú változatot is építettek belőle. Az új Tayron ezt a modellt is leváltja majd és mivel tágasabb lesz a Tiguannál, az amerikai piacra is belépnek majd vele.